Hadüzenet

Ezentúl minden elemzésünk egy hadüzenet.

Válságos valóság

Az elmúlt másfél-egy év óta a görögországi helyzet csak úgy szemlélhető, mint egy megkerülhetetlen erő, amely folyamatosan forradalmi alakot ölt. A 16 éves fiú halála gyújtóponttá vált a mozgalmak fejlődésében, robbanásszerű szaporodásában. A 2008 decemberében meggyilkolt Alexandros Grigoropoulos azóta nem az egyetlen áldozata a rendőrök fegyverének. A tudatos és militáns proletár csoportok mellett egyre nagyobb méreteket öltött a munkások szerveződése és ellenállásuk az újabb fokozott kizsákmányolás hivatalos bevezetése ellen.

A tőke válságperiódusa világszerte a tőke újraszerveződését hozta magával. A burzsoázia frakciói közötti hatalmi harc új lendületet vesz minden ilyen alkalommal, hogy a lehető legprogresszívabb kizsákmányolók kerüljenek nyeregbe és vezényeljék az államapparátusokat, intézményrendszereket és nem utolsó sorban, hogy elfoglalják új piaci pozícióikat. Visszatekintve az elmúlt száz-kétszáz évre, a polgárság reakciója a profitráták zuhanására nem volt más, mint a kizsákmányolás mértékének növelése. A huszonegyedik század elején, évtizedünk első felében a polgárság profitéhségét a külterjesség fedezte elsősorban, amint azt láthattuk az iraki és afganisztáni háborúban, a kínai infrastruktúra kiépítésének kegyetlen hajszájában. Ezzel párhuzamosan természetesen a “tőkésítés”, a kizsákmányolás intenzív fokozása is a porondon volt, ami a leginkább a dél-amerikai kontinens országaiban ment végbe.

Az új piacok ígérete, a technológiai fejlődésbe vetett végtelen bizalom és a háborús gazdaság állandósítása adta az alapot a gazdasági növekedés, azaz a bővített újratermelés kereteinek fenntartására. Az évtized második felére azonban ez a lendület kifogyott. Adóságspirálok, divatosan szólva üzleti “lufik” képződtek, melyek „fedezetetére” már nem elég az új piacok ígérete. Világossá vált, hogy a kezdeti eufória, amellyel a nemzeti piacok regionális összeolvadását ünnepelték a nagy gazdasági blokkok kialakításakor, gyorsan elpárolgott és a növekedés gyakorlatilag megállt. A megszorítási hullámok egymást érik az évtized eleje óta, de igazán annak második felétől vált világossá, hogy ezek nem csak egyedi, külön álló esetek az egyes régiókban, ez egy világméretű járvány, amely még ebben a percben is csak terjed a szélrózsa minden irányába. Az USA, az EU, Kína és Dél-Amerika kapitalistái a lehető legváltozatosabban faragják meg a szociális kiadásokat, növelik a munkaidőt, vezetnek be kötelezően fogyasztandó szolgáltatásokat és még folytathatnánk a sort a végtelenségig.

Nem kell hozzá közgazdasági diploma, hogy tettenérjük a politikai vezetők hazugságait. Minden erőfeszítésük tökéletes kudarcba fulladt, hogy a válságot egyszerű pénzügyi zavarnak állítsák be. A gazdasági válság első felvonásának végével a járvány továbbterjedt az ún. “reálgazdaságra”, tehát a termelés minden területére. A pénzügyi válság hirtelen gazdasági válság alakját öltötte, hogy ebben a formában kísértsen minket a munkahelyeinken és a munkaügyi hivatalok előtti ácsorgásunkban. Miniszterek és miniszterelnökök nyilatkozatai tele vannak a válság kezelésére tett ígéretekkel, azzal a néphülyítő szociáldemokrata maszlaggal, hogy a politikai szféra mindenható, és a gazdasági pályát képes megregulázni. És úgy látszik, az első körben hatott ez a maszlag.

Senki nem vette komolyan igazán azt, amikor a különböző kormányhivatalok a pénzügyi szektor kisegítésére euró- és dollármilliárdokat ruháztak be a bajban lévő alapokba és bankokba, egyetlen reakció csupán a rendelkezésekkel szemben a civil szervezetek szokásos erőtlen panasza volt: “Ne velünk fizetessék meg válságot, amit ők idéztek elő!”. Ebben a mondatban összegezte a velejéig demokratikus baloldal Európában, hogy nézetük szerint ezek a lépések a hibásan kezelt büdzséből következnek… Mindjárt ezen a ponton össze is találkoztak a nemzeti kistőke állandó lokálpatrióta álláspontjával, paradox módon azzal a tőkés réteggel, amely az államot kéri segítségül a védett gazdasági territóriuma megőrzésére. Első ránézésre ez a jobbos-balos egybeesés némileg furcsának tűnik, de valójában fényt derít a burzsoázia politikai polarizációjának cirkuszi mutatványaira.

Nemzeti összefogás

Görögország miniszterelnöke a nemzeti egység (hmmm, honnan ismerős?) nevében adta át a kormánya által kidolgozott reformrendeleteket. A költségek lefaragását annak hatására iktatták be, hogy a PASOK a kormányváltás után kiderítette, hogy a megelőző konzervatív kormány meghamisította a költségvetési adatokat. A rendeletek egyre csak szaporodtak a befektetői körök pánikhangulatának terjedésével, illetve francia és német vezetés nyomására.

Az intézkedések bejelentése után az addig is az általános rendőri megszállás ellen forrongó országot sztrájkok, tüntetések, utcai harcok, tűzpárbajok, robbantások és gyilkosságok sorozata lepte el. A szakszervezetek és a szakszervezetek tagjai utcára vonultak – persze ez a kettő nem ugyanabból az okból. A hatalom hirtelen darabokban hevert: a KKE (Görögországi Kommunista Párt) és a hozzá kapcsolódó szakszervezeti egyesülés komoly utcai támogatást érezhetett a háta mögött. Sztrájkokat a szakszervezetek viszonylag könnyen tudtak bejelenteni egy olyan légkörben, ahol a megszorításoknak nemcsak a puszta ténye, de elképesztő mértéke is felbőszítette a görögországi munkásosztályt.

Az Athénban felsorakozó proletárok bizonyos távolságtartással ugyan, de felvették a szolidaritási kapcsolatot a legradikálisabb elemeikkel, és ha tovább nem is mentek, de gyakran cinkosaikká váltak a militánsabb bajtársaiknak. A 2008 decemberében lezajlott felkelés során szerzett emlékeiket frissen találta az új szituáció, és lehetetlen nem felfedezni azokat az újonnan született kötelékeket, amelyek átszövik a görög események menetét. A fasiszta szervezetek ugyan nem lettek népszerűbbek a krízis napjaiban, de szilárd támogatást élveznek, amelyet a rendszeres pogromok, merényletek és más politikai megnyilvánulások is megerősítenek. A Chrisgi Avgi (Arany Hajnal – Igen, ez az Arany Hajnal, amely együtt táborozott a baráti torockai-féle 64 Vármegye Ifjúságával a napsütötte Olaszországban, ahol az egyik téma az északi kultúra önvédelme volt a déliekkel szemben. Az az Arany Hajnal, amelynek vezére egyébként a junta-korszak egyik “bizalmija” volt.) például bevándorlók elleni hadjáratokat szervezett, “feketekereskedelem kisöprése”-címén, és ezzel is éreztette a jelenlétét a hatalmi háborúban. Maga a tény, hogy a kormányváltás nem csillapította igazán a forrongások intenzitását, eleget árul el arról, hogy milyen nemzeti egységről is van itt szó.

David Cameron, a nemrég lezajlott választások után kinevezett angol kormányfő is a nemzeti egyetértést szorgalmazza az államadóság lefaragásákor. A konzervatív vezetők ugyanis komoly problémákat találtak a könyvelésben, amit a Labourtól, Gordon Brown kabinetjétől vettek át. “Sokkal nagyobb a baj, mint eddig gondoltuk volna.” A kampány során persze már minden párt pedzegette, hogy lesz itt valami nadrágszíj-szorítás, és az első ésszerűsítő intézkedések pedig már le is sújtottak. Meglengették bárdot a közszféra felett, illetve további adóemelésekről beszélnek. A munkanélküliség az 1980-as évek óta nem volt 10% környékén. Ha valamiért előfordul, hogy megvalósulna a Demokrácia Falu lakóinak óhaja az Afganisztánban és Irakban állomásozó brit katonák visszavonásáról, az azért fog megtörténni, mert a hadsereg létszámát is jelentősen le akarják költségvetési okokból faragni, pontosan ennyi új munkást felszabadítva a munkaerőpiacon. Persze lehet, hogy a hadseregből szélnek eresztett obsitosok végül könnyen találnak munkát a rendőrségnél…

A ködös Albion sajtójából ömlenek a bandaháborúk, nemi erőszakok, tűzharcok, képei. A szakszervezetek éledeznek. Ötezer itt, hatvanezer ott. Nemzeti egység, – mondja Cameron.

Nem olyan régen volt, hogy ne emlékezzünk Kósa Lajos és Szijjártó Péter látványos műsorára: a költségvetés elemzése után arra jutott ugyanis a kormánybizottság, hogy az előző kormány által hátrahagyott pénzügyi helyzet rosszabb, mint ahogy gondolták. Pánikhangulat a nemzeti valuta körül, pár nap alatt komoly esés. Valamit tenni kell. A sajtó, a vezető közgazdasági szakértők hada kórusban könyörög a kormánynak, hogy stabilizálja a helyzetet, vagyis cáfolja meg Debrecen polgármesterének szavait. Napok leforgása után a kormány hirtelen előáll a farbával: lerántják a leplet a “gazdasági akciótervükről”. 15% “bértömeg”-csökkentés az állami szektorban, liberálisabb adórendszer, bankadó – ezek a gazdasági szerkezet átalakításának lépései.

“Nemzeti Együttműködés Rendszere” – szerepel az új kormány első lépéseként előterjesztett politikai nyilatkozatban. Az országban a megélhetés az elmúlt években folyamatosan nehezebbé vált. Sorra jelentek meg a munkásosztály legkiszolgáltatottabb, széleskörben lumpennek tekintett rétegeivel szemben hozott rendeletek a legváltozatosabb adminisztrációs szinteken. Az egyik jobboldali párt, mely többek között az ún. “cigánybűnözés” elleni harcot hirdette, a választásokon látványos eredményeket produkált. A kormány legújabb adószerkezeti intézkedései alapján a válságkezelés terheinek elosztásából a munkásosztály oldalára billen a mérleg. Az első világháborút követő proletár-mészáros rezsimek teljeskörű rehabilitálása folyik. Tervek között van a “hatékonyabb rendvédelem” is, a büntetési tételek alsó határainak megemelése, a rendőri állomány létszámának növelése. És persze mindez a nemzeti együttműködés jegyében.

Itt emlékeztetnünk kell az előző kormány szavaira is a válságkezelés kapcsán (Válságkezelés és növekedés – stratégia az erős Magyarországért), hogy teljesebb képet kaphassunk: “A válság kezelése nem egyszerűen költségvetési kérdés – nemzeti kihívás.”

Átszerveződés és hatalomátvétel

A befektetői körök figyelme Spanyolország, Portugália, Írország és Görögország nemzeti adóságára terelődött, és ezzel új felvonásba kezdtek ebben a meglehetősen hosszúra nyúló színdarabban. Az állami beavatkozások után ugyanis törvényszerűen az állami büdzsék körül alakultak ki az újabb riadalmak, kiderült, hogy a legtöbb ország költségvetése gyakorlatilag nem bírja el a “válságkezelés” költségeit. Bár a média az ún. PIGS államok körüli balhékkal van tele, a “felelőtlen költekezés” miatt veri el a port az említett államokon, vagy az ott lakókon, politikai színezetének megfelelően, de valójában világszerte ugyanez a helyzet. Az USA-tól Anglián keresztül Kínáig jelenleg is tart a gazdasági reformintézkedések bevezetése. Az euróövezetben zajló befektetői krízist végül egy újabb kisegítő csomaggal oldották meg az államfők és a vezető tőkés körök. Természetesen ehhez a megegyezéshez már alapfeltételként jelölték meg a megszorító intézkedéseket, azaz ezekben az államokban a munkásság újabb terhekkel gazdagodik, újabb emelt profitrátát kell megszolgálnia.

Románia, Csehország, Portugália, Görögország, Spanyolország, Írország, Németország, számos USA tagállam,… felesleges is továbbsorolni. A helyzet tehát az, hogy a munkásosztály egésze csak most kezdi majd el igazán érezni azt, amit a 2007-ben még pénzügyi zavarnak állítottak be odafenn. Felelőtlen hitelekről cikkeztek az újságok, és egy szót sem ejtettek arról, hogy ezek a “felelőtlen hitelek” jelentették az elmúlt időszakban azt a növekedési potenciált, amire a gazdaság egésze felépült. Az új rezsimet ugyanis a reformokra kondicionálták, a szlogen mától az, hogy “rendbe tesszük!”. Egymásra licitálnak a miniszterek és miniszterelnökök a százalékokban, azaz hogy milyen mély érvágást is végeznek el rajtunk.

Ahogy láttuk a felsorolt néhány példán (ó, és még mennyi van) a rendcsináló kormányok egytől-egyig a “nemzeti egység”-re hivatkozva szentesítik rendeleteiket és megváltó intézkedés-tervezeteiket. Országonként természetesen eltérő a válság konkrét megnyilvánulása, és egyben mások is az adott hatalmi feltételek. 2008-ban egy szabályos gazdasági hatalomátvétel ment végbe a világpiacon. A hitelrendszer köré szerveződött nemzetközi munkamegosztás forrásai kiapadtak, és beindult a pánik-gépezet, ami végül a pénzügyi hálózatokba öntött irdatlan mennyiségű állami segélycsomagok árán kerülte el a teljes széthullást. Ami valóban végbement, az a hitelrendszer kisajátítása volt. A hitelrendszert az állami büdzsék, illetve ezáltal az államok hitelezői vették ellenőrzés alá.

A válságnak nincs vége. A válságot valóban menedzselték, kezelgették, de ettől még lefelé tartunk a lejtőn. Valódi arca most kezd csak igazán kibontakozni: egy megoldást találtak – még több munka! Görögország példája minden államfő előtt ott lebeg Európában: milyen megcélzott számadatokkal, mekkorára fokozott tempóval lehet még fenntartani a társadalmi békét. Meddig tudnak elmenni anélkül, hogy be ne köszönjön egy eltévedt gránát parlamentjük ablakán. Milyen biztonsági intézkedéseket kell hozniuk, hogy megbénítsák a proletárok szervezkedését. A hatalom mindig is arról szólt, hogy hogyan ne veszítsék el az ellenőrzést a társadalom egésze felett.

Az internet példáján láthatjuk, hogy milyen ellenőrzési intézkedéseket vezettek be az utóbbi pár évben. A terror, a gyerekpornográfia, a “kalózkodás” elleni hadjárat égisze alatt gyakorlatilag mára teljes kormányzati ellenőrzés van érvényben minden országban az internetes forgalom felett. Hasonló mondható el a telefonhálózatokról is.

A közbiztonság fenntartása érdekében szó szerint több millió kamera figyeli a köztereket, a boltokat. Csak nehogy valami történjen. Az újságok címlapjait a borzalmasabbnál borzalmasabb gyilkosságok, nemi erőszak képei uralják, hogy a célközönség körében legitimálják az újabb hírszerzési gyakorlatok bevezetését.

Az 1997-es albániai proletárharcok tanúsága szerint a tőke egyre inkább úgy számít a hadseregre, mint fegyelmező erőre. A nemzeti hadseregek sorra állnak át a zsoldos hadsereg modelljére, hogy ebben a formában biztosítsák, hogy egy felkelés során a katonák szakmai feladataikra koncentráljanak és ne kössenek barátságot az “ellenséggel”, azaz velünk.

Soha nem látott szakadékok nyíltak meg az elmúlt évtizedek során az aktív dolgozó és az állástalan munkásosztálybeliek között, az ellentéteket kisebbségi-többségi nemzetiség, bevándorló-bennszülött, eltartott-eltartó, nyugdíjas-fiatal ellentétekben stabilizálták. A keresztény örökség moralizálását a szociáldemokrata mozgalom “társadalmi igazságossága” egészíti ki, és így a proletárcselekvés iránti szolidaritással szemben a polgári erkölcs bástyái állnak.

Világos, hogy a megszorítások korát éljük. Az is világos, hogy a kizsákmányolás mértékének fokozásához egy átfogó, megelőző hadjáratot folytat ellenünk a burzsoázia. Proletár testvéreink a világ más részein ugyanúgy szenvednek tőle, mint mi. Persze az időzítésen múlik minden, ezért iparkodnak szétosztani jól kezelhető helyi válságokra a világgazdaság globális haldoklását. Ma Görögországban tombol a vihar, de holnap átvonul az északi térségbe.

Senki ne képzelje, hogy a vihar elmúlt azért, mert jó híreket kapunk az újságok szorgalmas tudósítóitól a tőzsde virágzásáról. Láttátok azokat a kipirult, boldogságban úszó arcokat a tőzsdéken, amikor elfogadták az euró-zóna kisegítő-csomagját? Láttátok, hogy ujjonganak a részvénybörzék, pénzpiacok, diplomaták, tőkések? Ilyen az igazi polgári gyönyör: Most határoztak a munkások szárazraszívásáról a piac legnagyobb vámpírjai.

Senki ne képzelje, hogy azok az égbetörő mutatók egy szebb jövőt ábrázolnak az újságok címlapjain. Azok a színes kis csíkocskák jelzik a következő évi munkaórákat, a többletszenvedéseket a túlélésünk alamizsnájához mérve. Jövedelmezőségi előrejelzéseket gyártanak abból a vérből, amit mi izzadunk ki magunkból a nap huszonnégy órájában, megállás és pihenő nélkül. Hogy túléljünk, vagy ha – úgy diktálja az érdek -, akkor megdögöljünk. Azok a holnapunk gyötrelmeinek oszlopai, a szolgaság önmagáért való várába építve.

“Adj vért, hogy a helyi szinten jelentkező problémákat ne hozzák összefüggésbe a tőke általános válságával, amely nem ciklikus, hanem permanens. Adj vért, hogy a franciaországi proletár megmozdulásokat ne kapcsold össze önnön nyomoroddal, hogy a Latin-Amerikában folyamatosan zajló tüntetések, sztrájkok, lázadások csak médiaesemények legyenek számodra, és hétfő hajnalban pontosan lépj be az elidegenedés csarnokaiba.”

[Barrikád Kollektíva: Adj vért! (2006)]

Advertisements
  1. No comments yet.
  1. No trackbacks yet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: