Home > Contribution to the Civil War, Magyarul/Hungarian > Munka. Közösség. Politika. Háború. – Szöveg

Munka. Közösség. Politika. Háború. – Szöveg

„Azért kérik ki mindenki véleményét minden részletről, hogy ne legyen véleményük a világ egészéről.“

– Raoul Vaneigem

Körülnézünk, és egy világot látunk, ami felett nem rendelkezünk. Mindennapi küzdelmünk a túlélésért óriási, folyton váltakozó kulisszák között zajlik…

…a természeti katasztrófától a terrorista-támadásig… az újabb diétától az újabb éhínségig… a hírességek szexbotrányaitól a korrupt politikusok körüli felhajtásig… a vallásháborúktól a gazdasági csodákig… a lenyűgöző új reklámoktól a kormányellenes tévés közhelyekig… az eszményi szeretők kézikönyvétől a „hogyan akadályozzuk meg a szurkolókat a zavargásokban“ rendfenntartó stratégiákig… a legújabb rendőri lövöldözésektől a legújabb egészségügyi vészhelyzetekig…

Ugyanazok az erők munkálkodnak mindenütt… a demokratikus és a totalitárius kormányokban… az óriáscégekben és a családi kisvállalkozásokban… a sajtburgerben és a tofuban… az operában, a countryzenében és a hip-hopban… minden országban és minden nyelvben… a börtönökben, az iskolákban, a kórházakban, a gyárakban, az irodaházakban, a háborús területeken és a zöldésgesnél…

Valami folyamatosan zabálja az életünket, és csak képeket böfög vissza róla a képünkbe. Ez a valami a saját tevékenységünk terméke… a mi óráról órára, hétről hétre, egyik nemzedékről a másikra eladott mindennapi dolgos életünké. Nincsen cégünk vagy olyan tulajdonunk, amivel pénzt tudnánk csinálni, így arra vagyunk kényszerítve, hogy eladjuk időnket és energiánkat valaki másnak. Mi vagyunk a mai munkásosztály – a prolik.

MUNKA

„A tőke holt munka, mely, akárcsak a vámpír, csak az élő munka kiszipolyozásából él, és annál elevenebb, mennél több munkát emészt fel.“

– Karl Marx

Nem azért dolgozunk, mert dolgozni akarunk.Azért dolgozunk, mert másképp nem tudunk pénzhez jutni. Eladjuk időnket és energiánkat a főnöknek, hogy megvehessük a túléléshez szükséges dolgokat.

Összezárnak más munkásokkal, és különböző feladatokat osztanak ki nekünk. A munka különféle területeire szakosodunk, hogy újra meg újra végezzük ugyanazokat a feladatokat. A munkával töltött időnk nem igazán része az életünknek. Inkább holt idő, amit a főnökeink irányítanak.

Ezek lehetnek tárgyak, mint például pamuting, számítógép vagy felhőkarcoló, vagy állapotok, mint mondjuk tiszta folyosó és gyógyult betegek, vagy szolgáltatások, pl. hogy busszal járhass ide-oda, hogy a pincér vegye fel a rendelésedet, esetleg hogy valaki hívjon fel otthon, hogy haszontalan dolgok megvételére rávegyen. A munka nem a termék elkészítéséért folyik. Mi a fizetésért dolgozunk, és a főnök azért fizet, hogy hasznot húzzon rajta.

Végül a főnökök újra befektetik a pénzt, amit rajtunk kerestek és tovább terjeszkednek. Munkánk mindabban van fölhalmozva, amit a főnökök birtokolnak és adnak-vesznek – a tőkében.

Állandóan keresik a módját, hogy a munkánkat új termékekben tárolhassák, az új piacokat, ahol eladhatják azokat, és az újabb embereket, akiknek idejükön és erejükön kívül nincs más eladnivalójuk.

Munkánkért cserébe annyi pénzt kapunk, ami elég a lakásbérletre, ennivalóra, ruhára meg sörre – eleget ahhoz, hogy visszamenjünk dolgozni. Amikor nem dolgozunk, akkor úton vagyunk munkába vagy vissza, kipihenjük a munka fáradalmait vagy berúgunk, hogy elfelejtsük a munkát.

A munkánál csak egyvalami rosszabb: ha nincs munkánk. Ilyenkor hosszú heteket vesztegetünk el munkakeresésre, anélkül, hogy ezt bárki is megfizetné nekünk. Ha van is segély, csak kellemetlenségek árán kapható meg, és összege sohasem annyi, mint a munkabér. A munkanélküliség állandó veszélye miatt megyünk vissza dolgozni minden áldott nap.

A mi munkánk ennek a társadalomnak az alapja. Ahogy dolgozunk, úgy növekszik a főnökeink hatalma. Ma a világ összes országban ez a hatalom uralkodik.

A munkaidőnk során a főnökeink és a felvevőpiacaik hatalma alatt állunk. Ugyanakkor egy láthatatlan kéz a munka fegyelmét és céltalanságát erőlteti az életünk más területeire is. Az élet egyfajta előadásnak mutatkozik, amit csak kívülről szemlélhetünk, de semmi befolyásunk nincs rá.

Minden más tevékenység is ugyanolyan idegenné, unalmassá és feszültté válik, mint maga a munka: az otthoni teendők, az iskolaórák, a „szabadidő“. Ezt nevezik kapitalizmusnak.

A MUNKA ELLEN

„A kapitalistáknak ez a rendszer természetesen teljes megelégedésére szolgál. Miért is lennének elégedetlenek? Hiszen meggazdagszanak rajta.“

– Alexander Berkman

A munkát nagyon különbözően lehet felfogni, attól függően, melyik oldalán áll az ember. Főnökeink így jutnak pénzhez, hogy még több pénzt csinálhassanak. Számunkra a munka a túlélés nyomorúságos módja. Minél kevesebbet fizetnek, annál kevesebbet keresünk. Minél gyorsabban tudnak minket munkába állítani, annál keményebben kell dolgoznunk.

Érdekeink ellentétesek, ezért állandó harc folyik a főnökök és a munkások között a munkafolyamatban – és a munkára alapozott társadalom más területein. Mennél többet adunk ki lakbérre vagy buszjegyre, annál többet kell dolgoznunk, hogy az albérletet vagy a buszt kifizethessük.

A bérek, jutalmak, munkaórák és munkakörülmények, csakúgy, mint a politika, a művészet és a technika, ahogy ma ismerjük őket, ennek az osztályharcnak az erdménye. Amikor kiállunk saját érdekeinkért ebben a harcban, akkor tesszük meg az első lépést a kapitalizmus megdöntése felé.

KÖZÖSSÉG

„Nos, itt volt már az ideje, hogy minden lázadó ráébredjen arra, hogy „a népnek“ és a munkásosztálynak semmi köze egymáshoz.“

– Joe Hill

Civilizációnk mélységesen megosztott. Mi, miközben sokunk szegénysorban él, idejünk nagy részét melóval töltjük, míg a dúsgazdag tulajdonosok, igazgatják azt és profitálnak a munkánkból. A társadalmat alkotó közösségek és intézmények ezen alapvető megosztottság köré épültek fel. Így vannak faji, kulturális és nyelvi különbségek és ezekre épülő közösségek. Létezik megosztás és közösség a nemek és korosztályok alapján. Egyaránt alkot közösségeket a nemzet és az állampolgárság, és törésvonalat a nemzetek, illetve az állampolgársággal rendelkezők és nem rendelkezők között. Vallások és ideológiák osztanak meg és egyesítenek minket. Azért zsúfolnak össze, hogy vegyünk és eladjunk a piacon.

Ezen identitások némelyike évezredek óta kísér bennünket. Mások egyenes következményei annak, ahogyan ma dolgozunk. De ma már mindenezek az identitások a tőke köré szerveződnek. Arra szolgálnak, hogy a főnökeink könnyebben halmozhassanak fel még többet a mi különböző termékekbe fektett holt időnkből, és hogy visszatartsa ezt a társadalmat, hogy szétvesse az alapjaiban fekvő megosztottsága.

Így lehet rávenni az országok legszegényebb lakosait is, hogy azonosuljanak az ugyanazon országbeli burzsoákkal, és harcba menjenek a más ország szegényei ellen. Nehéz az egymásnak idegen kinézetű, különböző nyelvet beszélő a munkásoknak közös sztrájkot szervezniük, főleg, ha egy csoport többnek képzeli magát a többinél.

A közösségek között feszülő megosztottságban tükröződik vissza a munkamegosztás, és fordítva.

Míg ezekbe az elkülönültségekbe és kizárólagos közösségekbe erőltetnek, a másik oldalról egy mindent magába foglaló emberi közösséget kínálnak fel portékául. Ez a közösség is legalább ilyen beképzelt és hamis közösség. Elrejti csupán a társadalom alapvető megosztottságát.

A cégtulajdonosok kormányokat, médiát, iskolákat, börtönöket, munkaügyi hivatalokat és rendőrséget tartanak maguknak. Ők tervezik meg az életünket. Az újságok és a tévék az ő látásmódjukat hirdetik mindenütt. Az ő történelmük nagyszerűségét (vagy éppen szerencsétlenségeit) tanítják az iskolákban, amelyek a különböző feladatokra kiképzett szakemberek és bukott veszetesek egyvelegét ontják. A kormánygépezet látja el a társadalmuk működésének zökkenőmentességéhez elengedhetetlen feladatokat.

És ha minden más csődöt mondana, vannak még rendőrségeik,
börtöneik és hadseregeik.

Ez nem a mi közösségünk.


ELLEN-KÖZÖSSÉG

„A burzsoázia máig ennyire virágzó hatalma a proletariátus autonómiájának és szellemi függetlenségének hiányában gyökerezik.“

– Anton Pannekoek

Egymás ellen fordítanak minket, de mi is meg tudjuk szervezni magunkat velük szemben. Azért beszélünk osztályokról és „a prolikról“, mert ragaszkodunk ahhoz, hogy a különböző „közösségekbe“ tartozó emberek lényegében hasonló tapasztalatokon mennek keresztül, illetve annak a megmutatása, hogy az ugyanazon „közösségekbe“ tartozók tulajdonképpen szemben állnak egymással. Innen indul ki a jelenleg létező „közösségek“ ellen folytatott küzdelem. Mikor a saját érdekeinkért kezdünk harcolni, rájövünk, hogy mások is ugyanezt teszik. Az előítéleteink elhalványulnak, és a haragunk a megfelelő irányba terelődik.

Nem a megosztottságtól vagyunk gyengék. A gyengeségünk miatt vagyunk megosztottak. A létező közösségek elveszítik jelentőségüket, ha megtámadják őket, és a legjobb fegyver ellenük, ha feleslegessé teszik őket.

A faji és nemek közti megkülönböztetés vissztaszítóvá válik akkor, mikor különféle bőrszínű női és férfi munkások együtt harcolnak az osztályellenséggel. És ez a harc csak annál hatásosabb lesz, minél több, különböző „közösségekből“ jött ember is bekapcsolódik.

Nem lesz majd szükség általános mindenre cserélhető értékre, ami eladható és vásárolható – a pénzre −, ha majd nem kell az ezekben tárolt munkaidőt mérni. Ez csak akkor lehetséges, ha nem azért készítünk termékeket és végzünk tevékenységeket, mert szükségesek, és nem azért, mert el kell cserélnünk ezeket.

Nem lesz majd szükség általános mindenre cserélhető értékre, ami eladható és vásárolható – a pénzre −, ha majd nem kell az ezekben tárolt munkaidőt mérni. Ez csak akkor lehetséges, ha nem azért készítünk termékeket és végzünk tevékenységeket, mert szükségesek, és nem azért, mert el kell cserélnünk ezeket.

Nem lesz szükség kormányra, ami a társadalmat igazgatja, hogyha a társadalom nem válik szét vezetőségre és munkaerőre – ha az emberek saját maguk tartják kezükben az életüket. Nem lesz szükség nemzeti és „faji“ közösségekre – és létrejöhet az emberi közösség −, ha a társadalom nem oszlik gazdagokra és szegényekre.

Ezeknek a körülmények megteremtéséért harcolnunk kell a létező körülmények ellen. Ezt a folyamatot, melynek során az életkörülményeink − és ennélfogva a munka, a pénz, a csere, a határok, a nemzetek, a kormányok, a rendőrség, a vallás és a fajgyűlölet – elleni harcban alkotunk közösséget, ezt nevezték el valamikor kommunizmusnak.

POLITIKA

„Minnél jobban kormányoznak, annál kevésbé vagyunk szabadok.“

– The Alarm

A kormány a politikai tevékenység modellje. Különböző országokat, régiókat vagy „közösségeket“ képviselő politikusok csatáznak egymással. Arra bíztatnak, hogy támogassuk azokat a vezetőket, akikkel a legkevésbé térnek el egymástól nézeteink, és már régóta nem igazán lepődünk meg, ha átvernek minket.

Egy politikus származhat a munkásosztályból vagy lehetnek radikális nézetei, mert ez abban a pillanatban szertefoszlik, amint kormányozni kezd. Mindegy, ki van kormányon – a kormányzásnak meg van a saját logikája.

Az a tény, hogy ez a társadalom ellentétes érdekű osztályokra oszlik, azt jelenti, hogy mindig fennáll a veszély, hogy darabjaira hullik. A kormány arról gondsokodik, hogy ez ne történhessen meg.

Mindegy, hogy diktatórikus, vagy demokratikus a kormány; ő birtokolja a fegyvereket, és szükség esetén be is veti azokat saját népe ellen, hogy továbbra is dolgozzunk.

Nem is olyan régen, egy bizonyos országban a forrongás miatt veszélyessé vált helyzetet úgy tudták feloldani, hogy államosították az ország iparának egészét, kialakítottak egy rendőrállamot, és az egészet „kommunizmusnak“ keresztelték. A kapitalizmusnak ez a fajtája kevésbé bizonyult hatékonynak és rugalmasnak, mint a jó öreg szabadpiaci kapitalizmus. Mivel a Szovjetunió bukása óta nincs többé Vörös Hadsereg, ami bevonulhatna más országokba és az említett módszerekkel stabilizálhatná azokat, ezért a „kommunista“ pártok világszerte egyszerű szociáldemokratákká vedlenek vissza.

A munkásosztály politikai pártja önellentmondás – nem mintha egy párt tagsága nem állhatna nagyrészt munkásokból, de azért, mert a legtöbb, amit tehet, hogy hangot ad a munkásosztálynak a politika keretei között. Képviselőinknek arra ad módot, hogy ötleteket szolgáltassanak főnökeinknek ahhoz, hogy miként igazgassák ezt a társadalmat – ötleteket, hogy hogyan csinálhatnak még több pénzt, és tarthatnak minket ellenőrzés alatt. Akár az államosítást, akár a privatizációt támogatják, a több szociális juttatást vagy az erősebb rendőrséget (vagy esetleg mindkettőt), a politikai pártok programjai valójában a kapitalizmus igazgatásának különböző stratégiái.

Sajnos a politika a kormányokon kívül is jelen van. „Közösségek“ vezetői, a hivatásos aktivisták és a szakszervezetek ékelődnek a bérmunkások és főnökök közé, hogy ők legyenek a közvetítők, a tárgyalópartnerek, a kommunikáció eszközei, a képviselők és végső soron a békéltetők. Ők ezeknek tisztségeknek a megtartásáért küzdenek. Ezért kell a munkásosztályt az ellenőrzésük alatt tartaniuk, hogy nyomást gyakorolhassanak a gazdaságban érdekelt politikusokra, egyszersmind felkínálják az üzleti gépezetnek a dolgozni kész munkaerőt. Ez azt jelenti, hogy abban a pillanatban fel kell oszlatniuk minket, amikor felvesszük a harcot. Ezt néha engedmények kialkudása útján, máskor meg a kiárusításunkkal érik el.

A politikusok szavazásra szólítanak fel, hogy aztán csak dőőljünk hátra, és hagyjuk a bizalmit a nevünkben egyezkedni; támogassuk a vezetőket és szakértőket, és nyugodjunk bele ebbe a passzív részvételbe. Ezek a nem-kormányzati politikusok lehetőséget biztosítanak a kormánynak, hogy békés úton tartsa fenn a status quóját, és ezért cserébe olyan állásokat kapnak, melyekből a nyomorunkat igazgathatják.

Minden politikai csoportosulás bürokratikus. Általában a termelés szerkezetét tükrözik, ahol a tevékenységet kívülről irányítják. Így termelik ki politika hivatásosait. Vezetők és vezetettek, képviselők és képviseltek, szervezők és megszervezettek közötti megosztáson alapulnak. Ez nem valamilyen rossz szervezeti taktikának az eredménye, amit elég egy nagy adag részvételi demokráciával orvosolni. Ez a közvetlen eredménye a politikai csoportok és projektek erőfeszítéseinek – hogy a kapitalizmus egy szeletét igazgassák.

ANTIPOLITIKA

„Az anarchizmus nem valami szépséges utópia, vagy elvont filozófiai eszme, hanem a dolgozó tömegek társadalmi mozgalma.“

– Dyelo Tryda Csoport

Amikor felvesszük a harcot az életkörülményeink ellen, egy egészen másfajta tevékenység jelenik meg. Többé nem keresünk magunknak politikusokat, hogy helyettünk változtassanak a dolgokon. Mi magunk kezdjük azokat formálni, együttesen más munkásosztálybeliekkel. Ahol a munkások között egy ilyen ellenállás bontakozik ki, ott a politikusok megkísérlik a petíciók, az alkudozások és a választási kampányok áradatába fojtani. Ám, mikor magunkért küzdünk, a mi tetteink egészen másként festenek, mint az ő lépéseik. Ingatlanokat foglalunk el a főbérlőktől, és a magunk céljára használjuk fel azokat. Főnökeinkkel szemben militáns taktikákat fejlesztünk, és emiatt még harcba is keveredhetünk a rendőrséggel. Olyan csoportokat alakítunk ki, ahol mindenki részt vesz a tevékenységekben: nincsenek sem vezetők, sem pártkatonák. Nem a vezetőkért, a burzsujokért vagy az országért küzdünk.

Magunkért harcolunk.

Ez nem egyenlő a demokrácia kiteljesülésével. Tárgyalások nélkül kényszerítjük rá a szükségleteinket a társadalomra, – azokat a szükségleteket, amelyek mindig is szögesen ellentétben állnak a gazdagok vágyaival és érdekeivel. Nem áll módunkban egyenlő félként tárgyalni ezzel a világgal.

A munkásosztály harcainak ezt a tendenciáját, a kormányzaton és a politikán kívül, és -ellen szerveződést, az olyan szerveződési formákat teremtését, ahol kizárólag a saját képességeinkben bízunk – ezt nevezték el valamikor anarchizmusnak.

HÁBORÚ

„Perzseljük fel a gazdagok pompás utcáit!“

– Lucy Parsons

Szóval hadban állunk – az osztályháborúban. A győzelmet nem az ötletek, a javaslatok és a szerveződési stratégiák egységcsomagjai jelentik. Ezt a háborút meg kell nyerni.

Amíg az ő térfelükön van a kezdeményezés, addig magányosak és tehetetlenek vagyunk. Csak egyéni válaszokat tudunk adni az élethelyzetünkre: otthagyjuk a munkahelyünket, olcsóbb lakónegyedekbe költözünk, szubkultúrákhoz és utcai bandákhoz csapódunk, öngyilkosságot követünk el, lottózunk, iszunk, drogozunk, és templomba járunk.

Ez a világ látszik az egyetlen járható útnak. A változáshoz fűzött reményeinket fantáziálásban éljük ki – a mindennapi életünk valóságától teljesen elszakítva. Minden a megszokott módon megy tovább, beleértve minden válságot és pusztulást.

Ahogy támadásba lendülünk, meg fogjuk magunkra fogunk ismerni egymásban, és kollektívan harcolunk. Azokkal az eszközökkel romboljuk le ezt a társadalmat, amelyekben ránk szorul. Sztrájkolunk, szabotálunk, zavargásokat szervezünk, dezertálunk, zendülünk és kisajátítjuk a tulajdont. Olyan szervezeteket hozunk létre, amelyekben egymást erősítjük és össze tudjuk hangolni a tetteinket. Új lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk.

Ahogy támadásba lendülünk, meg fogjuk magunkra fogunk ismerni egymásban, és kollektívan harcolunk. Azokkal az eszközökkel romboljuk le ezt a társadalmat, amelyekben ránk szorul. Sztrájkolunk, szabotálunk, zavargásokat szervezünk, dezertálunk, zendülünk és kisajátítjuk a tulajdont. Olyan szervezeteket hozunk létre, amelyekben egymást erősítjük és össze tudjuk hangolni a tetteinket. Új lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk. Bátrabbá és erősebbé válunk miközben saját osztályérdekeinket érvényesítjük. Ezek nem jelenti azt, hogy sem egy új kormány alakul, sem azt, hogy mi leszünk majd az új főnökök. Közös érdekünk az, hogy véget vessünk ennek az őrületnek, ahogyan most élünk – és ezzel együtt annak a társadalomnak, amely erre az életmódra épült fel.

Mi vagyunk a munkásosztály, azok, akik meg akarják szüntetni az osztályokat és a munkát. Mi azoknak vagyunk a közössége, akik a létező közösséget darabokra akarják szakítani. Politikai programunk a politika elpusztítása. Hogy ezt elérjük, a mai felforgató mozgalmakat kell addig a pontig fejlesztenünk, amíg végül mindenhol teljesen át nem alakítottuk a társadalmat. Ezt nevezték el valamikor forradalomnak..

Advertisements
  1. No comments yet.
  1. June 8, 2010 at 9:42 am

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: