A túlélők

A forradalom leverése után a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt tovább működhettek, egy-egy tartalmasabb elemzéstől eltekintve azonban továbbra sem volt az osztályharchoz semmi közük. A bolsevikoknak újjá kellett szervezniük pártjukat.1 Bécsben tartózkodó vezetőségük az ottani Kommunista Párt lapjában, a Die Rote Fahne mellékleteként megjelenő Vörös Újságban kezdte feldolgozni a vesztes forradalom tanulságait. Bécsben jelent meg az a Kommunismus című folyóirat is, amelyben szárnyait bontogatta a kommunista mozgalom egy része a Kominternnel szemben, ebbe a lapba írt Lukács György is, a maga avantgarde marxista hangnemében. A lapot azonban hamarosan felszámoltatják a bolsevikok, annak „balos” elhajlásai miatt. Nem véletlenül említjük Lukács György elméleti tevékenységének eme fontos területét, a kommunista mozgalom számára gyümölcsöző időszakát – hisz ekkoriban formálódik a Történelem és osztálytudat című könyvének az az izgalmas, eleven dialektikus elemző koncepciója, amely a magyarországi mozgalmon belül leginkább József Attila, Justus Pál és az oppozíciósok tevékenységében fog majd visszaköszönni.

Ebben a korszakban továbbra is aktív maradt a Kassák Lajos nevével fémjelzett proletár militánsok köre is, akik egyfajta sajátos proletkultos felfogástól megittasulva, képtelenek voltak szakítani a „proletárművészet és a kommunista forradalom” összeházasítására való törekvéseikkel. A Kassák-féle csoportokban és azok újságjai körül tevékenykedő aktivisták szintén emigrációba kényszerültek a forradalom veresége után, forradalmi lendületük pedig lelassult. Mindinkább a mővészeti avantgarde hatása alá kerültek, időtlen „összemberi, egy osztályok feletti humanista értékrendszert” kezdtek egyre erőteljesebben propagálni, ezáltal is távolodva az osztálymilitáns tevékenységtől. „A Ma politikai meghatározhatóság szerint és világszemléletében kommunista volt és ma is az, de ezenkívül még egyéb is – emberi: azaz egyetemes” – írja Kassák az emigrációban, és ez a vallomás rávilágít a forradalmi mozgalomhoz való viszonyukra. A folyóirat tagsága állandóan változott, a körből érkezők közül a jövőben sokan a bolsevik mozgalom aktivistáivá váltak (a korábban elkötelezett kemény mag javarésze), mások pedig a burzsoá esztétika gyönyörébe fulladtak, termékeik önmegvalósító egoizmussá, múzeumok megbecsült közkincseivé váltak a későbbiekben. A Ma és holdudvara még eleven, de meglehetősen zavaros tevékenységet fejtett ki Bécsben a húszas évek elején. Az örök forradalmat proklamálta, támadta a szociáldemokráciát, azonban félreértette a bolsevizmust, amelyet forradalmi társutasnak tekintett. Össztevékenységük lendülete, azáltal, hogy a forradalmi forgatagból egy viszonylag csendesebb területre korlátozódott, megtört, s a forradalmi törekvések helyett a fennálló viszonyok között a művészeti alkotásra való vágy érvényesítése lett a fő szempont. Azonban a Ma folyóirata, a proletariátus egyik frakciójának eme megnyilvánulása, a mai szemmel olvasva is üde színfoltja a fehérterror korszakának. Elkötelezettségük (mert az továbbra is megkérdőjelezhetetlen maradt) és egyre inkább pusztán verbális radikalizmusuk nem hozta el a kibontakozás lehetőségét, hiszen míg a „mővészet forradalmát végigharcolhatták”, addig a valódi forradalomnak, a kommunista háborúnak mind epizódikusabb szereplőivé váltak.

A Magyarországon maradtak is életjelet adtak magukról ebben az időszakban. 1920. május elsején sok gyárban munkabeszüntetéssel válaszoltak a fehérterror azon felhívására, hogy a munkásosztály ne merjen semmiféle akcióba bocsátkozni. Ez év júniusában a Nemzetközi Szállítómunkások Szövetsége bojkottra való felhívásban felszólította a világ proletariátusát, hogy tagadjanak meg minden olyan munkát, ami a fehérterror Magyarországának közvetve vagy közvetlenül javára szolgálna. A bojkott hatályba is lépett június 20-án, leálltak a kereskedelmi vasutak. Erre válaszul a magyar burzsoázia leállította az élelmiszer kivitelt. Még a bojkott előtt sztrájkba léptek a bányászok Tokodon és Tatabányán, magasabb béreket követeltek – a rendőrség több tucat bányászt letartóztatott. A két megmozdulás azonban nem ért össze. A bányászok már régen újra robotoltak, amikor a bojkottra való felhívás egyáltalán megszületett. Maga a bojkott is nemsokára véget ért, ugyanis az antant burzsoázia „össztűz alá vette” a Nemzetközi Szállítómunkás Szövetséget, amely engedve a nyomásnak, félbeszakította merész, de következetlenül bonyolított akcióját. Tárgyalásba bocsátkozott az antant burzsoáziával, és ahogyan már lenni szokott, a szakszervezet farkát behúzva kullogott vissza a disznóólba zabálni a moslékot.

Advertisements
  1. No comments yet.
  1. No trackbacks yet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: