Húsz év

“HÚSZ ÉV. Az ellenforradalom húsz éve. A megelőző ellenforradalomé.
Olaszországban.
És máshol.
Húsz évnyi álom biztonsági kapuk mögött, biztonsági őröktől kísértve. A testek álma, takarodóra kényszerítve.
Húsz év. A múlt nem múlik. Mert a háború folytatódik.
Terjed. Növekszik.
Helyi apparátusok hálózatán. Jól osztályozott látásmódokban. A béke felszíne alatt.
Fegyveres béke alatt, ami jól rejti a láthatatlan polgárháború ívét.”
/Tiqquin: How Is To Be Done?/

Húsz év. Húsz év a plurális demokrácia elől menekülve. A mi húsz évünk Magyarországon, amióta a globális piacegyesítés, a rendszerváltás rémálmát éljük. Nem mintha előtte nem futottunk volna: a hiten kívül akkor se volt semmink.

Hitünk volt húsz éve, lelkesek voltunk, hogy vége lett az egyetlen párt uralmának. Jól elhelyezett, okosan megfogalmazott szabadságot hirdettek fennkölten. A fogyasztás szabadsága zúdult a nyakunkba és a termelés újabb mókuskereke. A munkanélküliség szabadsága kilépett a függöny mögül. Elszabadult, és azóta reflexszé fejlődött mindannyiunkban. Oroszok, MSZMP, és Munkásőrség nélkül folytatódott a síri csend, amit mérnöki pontossággal szerkesztett az államhatalom 33 éven át. Az munka új rendjének krisztusi korában a jött el hozzánk megváltóként a Nyugat — szelleme.

Hatalmas csinnadrattával adták tudtunkra, hogy ez itt egy új piac, hogy ez itt az árutermelés mennyországa. Belépőt viszont nem kaptunk. Pillanatok alatt felhúzták a liberális demokrácia díszletekeit, emberarcú kapitalizmusról és jóléti társadalomról beszéltek kezdetektől fogva, mi pedig szakadatlanul hittünk, miközben a jóléti állam maradékát is felszámolták. A színpad mögött kialakultak az új alkuk, a globális piaci struktúra új kapcsolatrendszere. Fegyelmet vertek belénk 33 év alatt, hogy dolgozzunk, aztán 20 éven át erre a fegyelemre alapozva neveltek belőlünk tökéletes fogyasztókat.

Új magyar nemzetet kiáltottak ki, az állampolgárságunk új tudatát. A látszat-összetartozásokat, mint az úttörők, KISZ-esek, vasöklű ipari munkások, amikben az államkapitalista rend definiálta magát a liberalizmus cinikus mosollyal lerombolta végleg, helyüket a képlékeny, naponta változó termékmárkák és -szlogenek vették át, az új nemzet alaktalan belső kategóriái.

Hitünk villámgyorsan elfogyott, de a kiábrándultság továbbra is szervezetlen maradt. Semmi nélküli tulajdonosokká váltunk, szerepeinkből a munkásosztály egységének illúziója is kiveszett, amelyet oly gyöngéden ápolt régen, céljainak megfelelően a bolsevik hatalom. Az utcára lépve a harcos gyanakvásával tekintünk körbe, mindenkiben ellenséget látunk: Az utcára kerültek veszedelmes kéregetését és bűzét kerülgetjük, üres pénztárcánk hozzáláncolva a nadrágunkhoz, könyökeink állandóan készen állnak a tömeggel megküzdeni, ahogy a szenvedni a munkahelyünkre, a gyerekért az óvodába megyünk, vagy az ünnepi legjobb génkezelt pulykáért verekszünk. A nyugat-európai országokban jó darabig oly sikeresen társadalmi Xanaxként működő civil szervezetek se tudták megvetni a lábukat az átszerveződés során atomjaira robbant lakosság körében.

Nem maradt más, csak az áruként fogyasztható látvány, amelyet az átszerveződés eredményeként létrejövő új hatalmi gócok alkotnak. Nem véletlen, hogy ezeket a csoportokat időről-időre a szervezett bűnözéssel, a korrupcióval és privatizációval hozzák kapcsolatba. Ahol a polgári társadalom fogadott prókátorai maffiákról beszélnek, tudnunk kell, hogy valójában az új hatalom megszilárdulásának hatalmi csomópontjaira gondolnak, melyek törvényes létezése attól függ, hogy éppen melyik kerül ténylegesen uralomra. Többségünk nem táplál illúziókat a pártokról, melyekben a tőkés csoportok intézményesítik érdekeik képviseletét, de egyéni szerepünk miatt fogékonyak vagyunk az adminisztrációs termékek vásárlására, és az értük való rajongásra. Elég csak egy pillantást vetni Orbán Viktor facebook lapjára vagy a kapcsolat.hu honlapra, hogy megértsd, miről is beszélek. Nem ideológiák csapnak össze az egyes választási ciklusok körüli cirkuszokban, még csak nem is menedzsment stratégiák, ahogy az objektivitásért fizetett politikai elemzők és újságírók tálalják, hanem különböző csomagolású, de egynemű piacorientált politikai termékek.

A pártpolitikánk tehát nem más, mint a lakosság feletti ellenőrzés egyik kifinomult eszköze, amely egy pillanatra sem veszítette el a fogyasztóközönségét. Már régen készen állt a korrekciókra, amikor 2006-ban újra kiderült a nyilvánvaló: az, hogy hazudnak. Ami viszont sem akkor, sem azóta nem derült ki a számunkra, az az, hogy nem a válaszaik, de a kérdéseik is nevetséges koholmányok. A rendszeres médiakampányok a “korrupció leleplezéséről”, a “szervezett bűnözés terjedéséről”, az “iskolai erőszak fokozódásáról”, a “sertésinfluenza halálos járványáról”, a “cigánybűnözésről”, a “fasiszta veszélyről”, az “államadóság növekedéséről” és a “hitelválságról” közvetve és közvetlenül is szintentartja az általános bezárkózást, és rettegést, ami mindannyiunkat fogva tart. Úgy féltjük a maganszféránk alkatrészeit, ahogy egy beteges gyűjtő ragaszkodik a “kincseihez”. Ez az az alap, amin a politikai fogyasztás felépül. Gondosan válogatják és stilizálják a világ történéseit, sőt egész az osztályháború történelmének fejezeteit, hogy biztosítsák az helyi és egyéni elszigeltséget, ami egyúttal a világpiaci hálózatba simul bele.

Négy évenként szépen fényezett csomagokba kapjuk a politikai szolgáltatások leírásait. A gázárak befagyasztásáról, a korrupció felszámolásáról, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzéséről, a társadalmi igazságosságról. A Magyar Gárda a bűnöző elemektől védi a lakosságot. A Fidesz a “kisembereknek” ígéri, hogy megvédi őket a globális gazdasági hatásoktól. Az MSZP a nyugdíjasokért remeg. Az LMP a magyar ökoszisztéma, a megélhetés és a kisvállalkozások védelmét hangsúlyozza többek között. A védelem a kulcsszó, a vásárló tehát azt a védelmi szolgáltatást pakolja a kosarába, amelyikben leginkább érdekeltnek érzi magát. Arra pedig nagyon is gondosan figyelnek, hogy érdekeltek legyünk, hiszen a fogyasztói együttműködésünk nélkül csak a költséges erőszakos megoldások maradnak. A cselekvésről lemondtunk, bénultságunk egyik szép példája a harmadik legnagyobb politikai erő kifejlődése Magyarországon, a Jobbik. Ebben a pártban és mozgalomban testesül meg az a megalvadt osztálydüh, melyet már kitörése előtt kormányellenes hisztériára korlátoztak (igazából nem is kellett külön erőfeszítéseket tenni ezért, hiszen a többpártrendszerű államkapitalizmus különös jellemzője, hogy mindig csak a vezetőséget kell váltani “népharag” esetén), és a gyorsan forgatott munkaerőpiacból való kihullás veszélye túllépte a hagyományosan erre a célra leválasztott cigányságot. A munka világának peremére szorult tömeg jól ábrázolható ellenségkép a munka büszkeségére építő kapitalista retorika számára. Az aktív munkások és az állandó munkanélküliség együttesen komoly veszélyt jelent a polgári rendre, így minden eddigi kormányzat kivette a maga részét a cigányság körülbástyázásában, így elég volt egy elegáns mozdulattal bevezetni az “új” politikai termékszlogent: a cigánybűnözést, és learatni a babérokat. 8 év alatt kiépítült az a médiahálózat, az a nyelvezet, az a virtuális közösség (hazafiság), amelyre ma közel 900.000 vásárlót lehetett találni. A nemzetfogalom történelmileg mindig is üres volt a munkásosztály számára, hiszen a nemzetállam kialakulásakor még nem létezett, mára meg munkástudatát is elvesztette, és ezért léphetett be a nemzet az olyan jól használható üres marketingszövegek mellé, mint pl. a demokrácia, vagy a polgári demokrácia.

Húsz évünkbe került idáig eljutni. Az ellenforradalom általános diadalmenete alatt görnyed a hátunk generációk óta anélkül, hogy egyszer is a mindennapi életünk nyomorából fegyvert kovácsoltunk volna — közösen. Lassan elfogy a levegő, a háború csak a béke alakjában tombol tovább. Fel kell venni a fegyvert, össze kell jönnünk, hogy cselekedhessünk! Nem máskor, majd, egyszer. Hanem most. A menekülésünknek csak akkor lesz vége, ha mi magunk megállunk, hogy megállítsuk és összetörjük a gépezetet. Szerveződünk, felszabadítjuk a saját terünket; ha kell, hát erővel. De a legkisebb szabotázs is számít. Ez egy folyamat, ahol élni kell megtanulnunk.

Rád is számítunk!

Advertisements
  1. No comments yet.
  1. No trackbacks yet.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: